Másodszor jártam a Káli medence egyik ékkövének tartott Köveskálon, mindjárt annak két nagynevű éttermében is.

A Kővirágban pár éve már jártam, akkor gyanútlanul még asztalt sem foglalva, este betoppanva szembesültem azzal, hogy telt-ház van, nincs asztal.

A pincér akkor segítőkészen és kedvesen a panzió vendégeknek fenntartott asztalok közül egyet felszabadított, és ott tudtunk vacsorázni. Semmi extra, különösen ha nemzetközi kitekintéssel nézzük, de a balatoni, sajnálatosan alacsony átlag-színvonalnál messze jobb ételek, kiváló borok, kedves kiszolgálás, megkapó környezet: első élmények a Kővirágban.

Épp elég ok egy újabb visszatérésre.

Franciaországba szakadt barátom és francia feleségének valami maradandót akartunk nyújtani, rengeteg kiváló francia étteremet és bistro élményt köszönhetünk feleségemmel nekik, így, okulva a teltházból, most asztalt is foglaltattam, este fél nyolcra, egy csendesnek tűnő szép szerda este, gondoltam viszonozunk egy keveset a sok kiváló francia élményből.

Almádiból a Káli medence szépségeit feltárva, a dimbes-dombos tájakon autózva mentünk, kétségtelen, de késtünk vagy 35-40 percet.

Már a bejáratnál nem engedett tovább, az amúgy ismét teli étterem kertjébe egy hűvöskés modorú pincér, aki közölte hogy amúgy 15 percet tartanak egy asztalt, a mienket így is 30 percet tartották, és pár perce eladták, így nincs asztal, várnunk, kell, de azt nem tudja mennyit. Kérdésemre, hogy az amúgy üres asztalok küzül nem kaphatnánk-e egyet, azt válaszolta, hogy azt a panzió vendégeknek tartják fenn, nem adhatja.

Változnak az idők.

A fiatalembert segítőkésznek egyátalán nem nevezném, a kérdésemre, hogy miért nem hívtak fel, azt felelte, hogy nem szoktak ilyet csinálni, amúgy kétségtelen hogy én is telefonálhattam volna hogy jövünk - az autóúton térerő a mesés tájakon mint a mesében, hol volt, hol nem volt, - de összességében, mintha egy enyhe árnyalatát éreztette volna a büszkeségnek, hogy bizony teltház van, sajnáljuk..

Az étterem amúgy ismét tele a javarészt budapesti értelmiségi vállakozói és művész világ számos ismert figurájával, mellette külföldiekkel. Miközben hülyén toporgunk a bejáratnál feltartva,  épp Grillus Dorka sasszézik el mellettünk az asztalához.

Köveskál másik országosan ismert, éttermi kalauzokban is gyakran látott éttereme az Art Inn, gyakorlatilag két percre a Kővirágtól, abbahagyva a toporgást, átsétálunk.

Azt Art Inn amúgy egy udvarház, étterem és hotel is, ennek a hátsó teraszán kapunk helyet, a Kővirág zord fogadtatása után felüdülés a kifejezetten kedves és barátságos pincér, aki inkább amolyan házigazdának tűnik, farmerban és ingben van, és közvetlen, ami jó kontrasztja az asztalok és a terítés erőteljesebb éleinek, hamar kapunk egy kellemes asztalt, majd étlap helyett tájékoztatást hogy a napi menüt tudjuk enni, ami aznap borjú terrine, zukkini krémleves, bébicsirke májával töltve és crepe suzette, ha már félig franciákal jövünk, ezt persze ők nem tudják.

Pincérünk, nagyon helyesen azt is közli, hogy azzal hogy menü van, és "csak" azt lehet enni ezzel maguknak teszik magasra a mércét.

Ez részben igaz, hiszen valóban csak az a konyha merészkedjék erre a terepre, aki biztos benne, hogy mindezt kiválóan tudja csinálni, másrészt persze nagy könnyebbség ez sok tekintetben az a'la carte-hoz képest.

Kiváló borlap, pálinka ajánlat, és bele is kezdünk. Herendi étkészlet és míves ezüst evőeszközök, "fine dining" környezet és szándékok. Figyelmesség, mindenhol plédek, kissé hűvös is van, úgyhogy elkell az is. A borjú terraine, ami gyakorlatilag egy borjú pástétom, átlagos, a hozzá kínált vázsonyi kifli-karikák furcsák. Ugyan értem, hogy Nagyvázsony is Káli-medence, mégha annak a másik széle is, így hát nyilvánvalóan lokálpatrióta tett a kifli az asztalon, azonban ebbe a milliőbe, a menüvel felálló vacsorához a minimum lenne a házi kenyér, akár több fajta is, amit ott készítenek, az egyébként szívünknek kedves, és a borzalmas finomított habkönnyű tömeg kiflikhez képest messze jobb vázsonyi kifli ide kevés, estére ráadásul kissé szivacsos is sajnos.

A cukkíni krémlevesről megtudjuk, hogy nem bio, hanem organikus, de ezen most nem merengünk, a leves rendben van, de maradandó élményt nem ad, lehet persze, hogy nem is kell neki.

A főétel a bébicsirke májával töltve, amúgy ettől várja sokszor az ember a legtöbbet, ízletes, nem száraz, kissé csontos, hiszen bébi, gombás raguval és salátával, a vázsonyi kifli ismét megjelenik, érzésem szerint némi köret pótlásának szándékával, sebaj, itt már Konyári nemzetközi kitekintésben is remek cabernet franc-jának második palackja nyílik, és amúgy nagyon kellemes a hangulat, jól érezzük magunkat.

A crepe suzette könnyedsége megfelel a sorban, kár, hogy a palacsinta érzésem szerint nem frissen készült, de legalábbis kicsit kemény.

Mindezért a 150 eurós számla, két palack bor, egy kör pálinka együttesében olcsónak ugyan semmiképp nem mondható, de kiugróan drágának sem, az kétségtelen, hogy abban a nemzetközi színvonalban, amit itt megcélozni látszanak, ezért az árért lehet jobbat és többet is kapni, de az is igaz, hogy sokszor lehet kevesebbet és rosszabbat, kifejezetten közepeset kapni. A herendi porcelán, és a vázsonyi kifli, az ezüst étkészlet és a farmermadrágos kötelten és barátságos, kedves stílus mindenesetre összességében mégiscsak egy üdítő színfolt, a hely ügyesen ötvözi a "fine dining" sok elemét úgy, hogy megkíméli a vendéget annak sokszor sznobériába átcsapó, távolságtartó arcoskodádától, mikozben egy minőségi, és barátságos, családias hely marad. Mindez nagy öröm a Balaton partjának oly sok rissz-rossz éttermének fényében, és a Kővirág fintorától eltekintve is egy kiváló este helyszíne. Mintha nem is Magyrország lenne.

Pedig az.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.